2013. augusztus 13., kedd

All for One

Egyik kedves kolléganőm, Anett már a munkahelyem több csoportjában is dolgozott, így bárhol kell segítség, rá bárki számíthat. Nem egy helyezkedő típus, ezért előléptetést még nem kapott. Egyszer viszont megemlítette, hogy a fizetése elmegy az albérletre és hogy hazajárjon a szüleihez és csak azért nem jár a munkahelyre biciklivel, mert arra már nem futja. Mi a kollégákkal úgy gondoltuk, hogy összedobhatnánk egy kis összeget erre a célra. Egy mindenkiért, mindenki egyért! :)

Többször volt már gyűjtés születésnapokra, és az óriási fluktuáció miatt a rengeteg búcsúajándékra, de azért egy bicikli nagyobb tétel. Így esett a tombolára a választásunk. Aki vesz egy tombolát, és megnyeri a sorsolást, arra Anett főz egy hétig (mert ő a legnagyobb szakács is közülünk), valamint elkezdtük írni Anett aranyköpéseit és ebből készítettünk közösen egy könyvet is, ami szintén a győztes ajándéka lesz.

A gyűjtéshez készítettem egy perselyt, a tomboláknak pedig feldíszítettem egy befőttesüveget. A témához illően mindent telepecsételtem bicajos idézetekkel.

Remélem célt érünk és végre valami emlékezeteset hozunk össze közösen.

 Tombola a szivárvány minden színében


 Támogatójegy, azoknak, akik csak pár forinttal szállnának be

 A könyv Anett izgalmas életéről










Felhasznált anyagok:
- papír és matricák: October Afrenoon
- domborított papír: Rayher (Bazzill)
- biciklis pecsétek: PTI és Inkadinkado

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá!